Megugatott egy fehér kutya

Megugatott egy fehér kutya.

Nem csoda,

én is megugatnám magányos-magamat

ha fehér kutya lennék.

Csillogott az üveg

Csillogott az üveg. Nem láttam a szemed,

csak az arcod láttam. De éreztelek.

Te nézted a képet, a kéket, az üveg mögött.

Én álltam, és csak téged láttalak.

Jó volt csöndben. A teremben lassan nézték

az emberek a kék képeket.

Nem tudták, hogy amit keresnek, én leltem meg,

mert téged néztelek.

Egy villanás. És már mentünk is tovább.

Az üveg eltűnt, a hangulat elszállt.

A perc elmúlt, az idő lejárt,

egy pillanat volt csak az egész világ!

Az emberiség fonákja

Peter kiáltja: csicska hopp!

Paul mondja: pattanok.

Vakok között vagyok néma

Vakok között vagyok néma.

Vak az egész társadalom,

társaságom, élővilágom,

szemgödreiket csak én látom.

Ki szemét veszti, lelke sincs már

száradt szemgödröket látván

úgy mondják, a szem a lélek tükre

megkérdezem magamtól már

ki vak itten? Lehet vélem van a baj?

Egyirányú úton: szemben az árral

ebben a színtelen világban kommunikálni

nem tudok mással: tapintással, kézfogással

merthogy engem meg az Isten

azzal ver, hogy nyelvem nincsen,

száraz, meddő szám!

Zabálni tudok csupán

véled, nyelvem hiányában

hangot én csak hallhatok, vétózni,

vitázni, érvelni, mesélni,

diskurálni nékem képtelen,

mondd, hát van akármi értelem

egy ilyen életben, ahol különc vagy,

pedig valóban: normális

átkozva van nemző édesapád is,

ki akárki mással hason,

fia miatt kényszerül külhon-

ban évődni, mert én barom

magam sem tudom, miért kell

végzek magammal, úgy értem testemet eldobom

a sorból kilógnom, hagyom gyermek lelkem, egy más világon

magafajták közt hadd élje életét.

Névjegy

Apa ökölbe szorult keze vagyok.

Nem merek megfordulni

„Mindenben kételkedni kell, ami ismeretlen.”   

                                                                                                       Ismeretlen szerző

Az ember azt hiszi, hogy ami mellett elment, attól nem kell tartania,

pedig kicsit nem ártana

néha megfordulnia.

Azt már elhagyta,

és különben is, „miért nézegetnék a múltba, vissza,

de tényleg?”

Ha végigjártad a poklot étlen,

végigverekedted magad száz rémen,

és ott állsz mélyen,

felülről sikolyok zúznak át az éjen

velődbe, de tudod, ha vége, vár az éden,

a Paradicsom leg-

szebb csücske, maga az élet.

Csak ez a gondolat éltet.

Feletted hagyva ezer ellenséget,

és holtat, produktumod mint lelket-

len komposzt-végzet.

Fordulj lassan meg!

Ha hátra kéne fordulnom?

Még vakon

se mernék ilyet! Rettegek tőlük, mondom!

Vajon

(Pofon.)

Fordulj meg!

(Halál.)