Én


Halljátok szavam! Disznók, férgek!
A napszélen vitorlázva érkeztem dél felől,
én, a sebesség istene!
Szabad voltam, engem bámult az egész világ.
Úgy szálltam a végtelen égen, akár Vörös Sólyom.
Száguldásra teremtettek, senki sem állíthat meg!
Soha nem állok meg, és soha nem nézek vissza!
Én, az apokalipszis magányos lovasa.
Halljátok, disznók, halljátok az istent!
Halljátok az uratokat, férgek!
Az éjszaka lovagja vagyok, akit nem ér utol a halál sem!
Megállíthatatlan vagyok, rám nem érvényesek a törvényeitek!
Az idők éjéből jöttem, és sötétséget hoztam magammal!
Imádom a rombolást. Milyen gyenge a vas,
és milyen gyengécske az agyvelőtök!
A rombolás istene is én vagyok!
Eltaposom a földi halandókat,
a világ azt se fogja tudni, hogy léteztetek!
A száguldás istene vagyok!
Csúszómászók! Uratok és parancsolótok vagyok!
Most megtanuljátok, ki vagyok!

Száguldó veszedelem, a pusztítás istene vagyok!

Lesöpröm a föld színéről a férgeket.

Én vagyok a düh istene!

Parancsomra elszabadul a pokol!

Mérgemmel el tudom sötétíteni a napot,

éjjé változtatom a nappalt.

Mindent megsemmisítek, ami az utamba kerül,

nyomomban pusztulás és halál!

Kiirtom a tetveket pokoli erőmmel!

Sötétbe borítom ezt a világot!

Szerelmem! A napszélen sodródva elmém megbomlott,

megőrültem. Megőrültem! Merre vagy, kedvesem?

Elmegyek, és sohasem jövök vissza, nem fordulok vissza.

Téboly! És fülembe rivall: „A sebesség... istene. Ez volt a neve.

A sebesség istene. Emlékezz rá, amikor felnézel az égre.”