Az éjszakai villamos

Az éjszakai villamos steril fénnyel világító üvegkígyó

tekeredik, kanyarog a síkegyenes körúton

testében izzanak bántó neoncsövek, gerinccsigolyák

belében égő retinával emésztődünk mi, mi?

Zöld cölöpökre felszúrt ízelt fejű pondrók, mint vitrinben,

kapaszkodunk.

Mély, kemény hátunkon nem csillan sejtelmesen

a sötétvörös- bíboran áttetsző zselékitin a

vákuumszerű térben, klórszagu bonctermi fényben.

Klór. Klórszag van itt, de nem látni. Nem terjeng,

nem árasztja semmi, csak van. Sós tőle a levegő.

És kiszáradt, odaszikesedett zöld hipó csikorog

talpaim alatt és fogaim közt, mint maroknyi

aprószemü szentföldi homok, ereklye- szuvenír.