Belelátás


nézem a gátról a Berettyót
belenehezülök a karodba, a tájba, testem!
a közeledő Idő borzolja hajamat
talpam alatt épp egy éve reszket a Föld
a felszáradó folyócska küszködve kúszik el
egy éve lendült mozgásba a Sors kereke
porladó ízek az orromban, taknyomban
tavaly ilyenkor öltél meg, Uram, engem
megfordulok, elnézek az alám terülő Róna fölött
mind melegebb légrétegek rakódnak egymásra, a tájra
egy éve vallom és terjesztem az Igét, igédet
mérhetetlen távolság, rekkenet, és remegő levegő
ellátni egészen a Föld görbületéig, Istenem!
de érzem, Jerikó harsonái hamarosan ledöntik börtön-testem falait
de most még oly bölcs, kék és egyensúlyt teremtő a Horizont!
a Halál nagy üstje forrni kezdett, futótűz seper majd végig a Síkon
de most még falu-foltos, bő, termékeny, szagos...
és minden szimbólum utolérhetetlen élességgel fog ragyogni az Égen!
a könnyed, átható, végtelen Égen, mi alatt néptelen Föld fog honolni.