Szuicid hajlam

Egyedül vagyok. A környezetemet figyelem. Figyelem, ahogy változik.

A dolgok lassan mozognak, végül már semmi sincs eredeti helyén.

Kurva sötét van. Mérhetetlen magány. Hideg társtalanság.

Figyelem a testemet. A torkomat, ahogy nyel. Elképzelem kívülről, ahogy pislog a szemem, az arcomat.

A kezemet, az ujjaimat figyelem. Minden nagyon lassan történik.

A világ lelassult, a másodpercek is lassan, lassan telnek csak.

Nagyon szar érzés egyedül lenni. Kurva szomorú vagyok, érzem, mindjárt sírok.

Mindjárt kicsordul az első csepp. Egyszer minden bekövetkezik, egyszer minden megtörténik.

Már ki is csordult. Most szagolok. Szagolom a szagokat.

Poshadás, rothadás, avas penészillat. Rossz szagokban ülök.

Idevonzottam egy legyet. Csukott markomban egy másodpercig éreztem zizegését, mielőt megöltem.

Ez a rohadt sötét a legnagyobb baj. Csak lenne már valami!

Nincs itt semmi. Itt a semmi van. A semmiben létezem.

Annyira sok ideje vagyok egyedül, hogy azt hiszem, elfelejtettem beszélni.

Szűk itt a hely, alig férek el. Kicsi a hely. A tér. Az idő is kicsi.

A testem kiürült. A lelkem is. Üres hüvely vagyok. Üresség vagyok. Én vagyok az üresség.

Én vagyok a magány, az éhség és a nélkülözés.

És a szomor. Igen, én vagyok a szomor.

A lassú pusztulás, a leépülés.

Nincs létjogosultságom. Én vagyok a negatív pólus.

A lelki betegség. Az elnyomás. A belső, a lelki fájdalom.

Az vagyok, amitől mindig meg akartál szabadulni, de sohasem fogsz.

Én vagyok az, amit kidobsz a szemétbe, de aztán valahogy mégis újra ott van az asztalodon.

Én vagyok az a szúró fájdalom a mellkasodban, ami tudod, sosem fog már megszűnni.

Én vagyok az összes lelkiismeretfurdalásod. Az összes elnyomott dühöd.

A haragod, a bosszúvágyad, amivel megfizetnél mindenkinek, aki bántott, amit persze sohasem fogsz megtenni.

Én vagyok a kiközösítés, a lelki terror.

A sötétség és a magány, melybe visszavonulsz, miután ismét megpróbáltál sikertelenül beilleszkedni, közeledni, barátokat szerezni.

Nincsenek barátaid, és nem is lesznek. Teljesen egyedül vagy a világban. A világ hideg.

Csak magadra számíthatsz, senki másra. Senki nem jön segíteni.

Senkitől ne várd, hogy tesz érted bármit is. Hiába hívod őket.

Téged senki sem szeret. Senki sem tisztel, senki sem büszke rád, senkinek nem vagy fontos.

Nem vagy fontos.

Egy senki vagy. Kutyába se vesznek. Csak egy vagy a sok közül. Ugyanolyan vagy, mint bármelyik másik.

Nem értél el semmit, nincs mire büszkének lenned. Egy semmi vagy.

Szánalmas vagy. De még annyiba se vesznek, annyira se tisztelnek, hogy szánjanak.

Téged még le se köpne senki. Észre se vesz senki. Mintha ott se lennél.

Senkid sincs, akire számíthatnál a bajban. Vagy nem csak a bajban, az életben. Abszolút egyedül vagy.

Ha egyedül vagy, rosszul érzed magad, de ha emberek között vagy, akkor is rosszul érzed magad,

mert nincs senkid. Még tárgyaid sincsenek. Csak ez a mocskos tested van neked.

Én viszont, itt vagyok veled.

Én, a feketeség. Én, a nyomasztó csönd a sötétségben. Én, az eseménytelenség, a sötét semmi csendje.

És itt van még veled az idő. Látod, ez a kis undorító törtető, aki ugyanolyan, mint minden és mindenki ezen a világon: nem foglalkozik veled. Tedd meg!